Milyen idős a gyermeked?
[ 1 hetes - 18 hónap ]
2010-09-05
0 komment

Most elértük a mérföldkövet vagy sem?

Örömödben legszívesebben táncra perdülnél: gyermeked kezeivel kitámasztotta magát, majd tolt magán egy kicsit a lábaival, magyarul kúszott! Azonnal hívod apát, a nagyikat, a barátokat és örömmel újságolod a nagy hírt!

 

Aztán vársz, hátha a kis édes megint megismétli a mutatványt, de semmi. Akkor most hallucináltál?

A mozgásfejlődés nagyobb mérföldkövei, mint amilyen a kúszás, mászás, felállás is összetett feladatok. Végrehajtásukhoz fejlett kéz-szem koordinációra, a lábak és a törzs megfelelő fejlettségére van szükség. Amikor a babának egyszer sikerül valami, majd egy jó ideig hiányolnotok kell a produkciót, annak valószínűleg az az oka, hogy akkor éppen sikerült mindent flottul összehangolnia, a következő alkalommal azonban nem járt sikerrel. Türelem, el fog jönni az idő, mikor képes lesz az akarata szerint kivitelezni az adott mozgást.

Az egyszer már felbukkant mozgás elmaradásának másik oka lehet, hogy nem akaratlagosan jött össze. Például a baba véletlenül fordult meg. Ekkor meg is ijedhet, hiszen tevékenysége váratlan eredményt hozott. Ebben az esetben is várakozzunk türelmesen, előbb-utóbb akaratlagosan is elkezdi produkálni a mozgást, és akkor bőségesen örvendezhetünk majd, milyen ügyes!

Habár minden gyermek egyedi ütemben fejlődik, gyakran távolról se követve a fejlődésről írt könyvekben található mérföldkő-táblázatokat, aggodalomra adhat okot, ha a lemaradás túlságosan nagy. Például, ha 4 hónapos korában még nem tud a hasáról az oldalára fordulni, az még belefér, de ha ezt néhány hét elteltével se tudja megtenni, akkor érdemes orvoshoz vinni.

Ugyanígy, ha egy már jól begyakorolt mozgás eltűnik a gyermek repertoárjából, és egyértelműen nem azért, mert mást gyakorol éppen vagy mert egy magasabb szintű mozgás váltotta azt fel, akkor ismét csak ajánlatos szakemberhez fordulni. Az oldalra fordulós példánál maradva: egyértelműen jól ment már neki a hasról oldalra fordulás, de egy ideje már eltűnt ez a tevékenysége, és közben azt se vettük észre, hogy egy fokozattal feljebb lépett volna, azaz hasról hátra fordulna.

Örüljünk hát, mikor gyermekünk egy-egy új mozgás-mérföldkővel kápráztat el minket, de számoljunk vele, hogy lehet egy kis szünet, amíg rendszeressé válik nála az adott mozgásforma.

Képek forrás: flickr.com

Cimkék: fejlődés
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache