Milyen idős a gyermeked?
[ 1 éves - 12 éves ]
2011-01-18
0 komment

Mozdulj!

A mozgás és fizikai aktivitás elengedhetetlen az egészséghez, beszéljünk akár kisgyermekről, akár felnőttről. A csontozat és izomrendszer megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen a torna és a testmozgás, amit minél fiatalabb korban érdemes beiktatni a napirendbe, összekapcsolni a játékkal.

Egy kisgyermek csontozatának és izomrendszerének fejlődéséhez elengedhetetlen a napi minimum két óra intenzív mozgás – derült ki a finn Egészségügyi Minisztérium tanulmányából, mely arra is rávilágít, hogy a szabályos fejlődés egyik alapkövetelménye nem csak a mozgás mennyisége, de változatossága is: másszon fára, ússzon, fusson, táncoljon, ugráljon, mert így az összes izomköteget megmozgatja.

A tanulmány készítői szerint a mozgásszegény életmód nem a gyermekek lustaságából fakad, hiszen a kicsiknek óriási a mozgásigénye. A helytelen nevelési elvek azok, melyek meghatározzák, hogy később a gyermek rendszeres programjai között a mozgás, a torna vagy a számítógép és a tévénézés szerepel-e súlyozottan. Az alapproblémán túl, melyet elsősorban az elhízás jelent, a mozgásszegény életmód komolyabb betegségek kialakulásához is vezet: felnőttkori csontritkulás, szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség stb.

A játék és mozgás okozta öröm fesztelen tanulást is eredményez, lehetővé teszi a kisgyermekek számára, hogy kinyíljon a világ és mindeközben fejlődjön a figyelme, logikus gondolkodása, problémamegoldó képessége, és még sorolhatnánk. Ne fosszuk meg tehát gyermekeinket a mozgás örömétől és segítsük őket abban, hogy játékos formában minél változatosabban és minél többet tornázhassanak, mozoghassanak.

Cimkék: nevelés, szabadidő
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache