Milyen idős a gyermeked?
[ 1 hetes - 6 éves ]
2009-11-23
0 komment

Napirend az első naptól

Kisebb és nagyobb gyereknél is komoly mankót jelent a napirend. Biztonságot, korlátot, kapaszkodót nyújt, hiszen ehhez lehet igazítani minden programot, e köré lehet tervezni az életet.


A felnőtt ember számára is szükséges ez, a gyereknél azonban még nagyobb jelentősége van.

Egy jó napirend megalapozhatja a gyerek kiegyensúlyozottságát.

Még ha a családban minden másrendben is van, ám kaotikus a napirend, és a szülők a saját programjaikhoz igazítják a gyerek evését-alvását, akkor sajnos könnyen előfordulhat, hogy minden jó szándék ellenére a gyerek rosszkedvű lesz, lázad, hisztizik.

Nem is az a fontos, hogy órára pontosan tudjuk, mikor kell altatni, vagy etetni, sokkal inkább fontos a sorrendiség, hogy mi, mi után következik. A gyermek a rendszerből ért, ha tudja, hogy evés után mindenképpen alvás következik, akkor nem lázad - vagy csak ritkábbn akísérletezik a lázadással. Amennyiben megengedjük, hogy időnként ne aludjon a kicsi, mert úgy gondoljuk, ma kedvére teszünk, talán fordítva sül el a dolog és kárára válik az engedékenység. Hiszen joggal követeli legközelebb is, hogy eltérjünk a megszokottól.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne időnként „kilengeni”, ám ezt mindig közöljük is a gyermekkel, hogy ez kivételes , illetve kössük alkalomhoz. Abból még a kisebb gyermek is ért, ha valamilyen programon veszünk részt, akkor minden más, mint egy átlagos napon. Más, ha nyaralni megyünk, vagy éppen a Jézuska elhozta a hőn vágyott karácsonyfát, esetleg a papa születésnapjára vendégek érkeztek - ilyen esetekben természetes, ha borul a jól bejáratott rendszer.

Mikortól kezdjük el a napirend kialakítását?

Az első naptól fogva! Míg egy újszülöttnél azt érezzük, hogy az ő menetrendje a meghatározó - vagyis alkalmazkodunk ahhoz, hogy mikor ébred fel, mikor éhes -, valójában már ekkor is fontos a napirend bevezetése. Ez persze eleinte leginkább csak az esti fürdetési-fektetési szertartást jelenti, esetleg a megszokott időben történő sétát, levegőzést, csecsemőnk mégis igen hamar ráhangolódik a napi ritmusra. Ha ezt már pici korában megszokja, a későbbiekben sokkal könnyebb lesz újabb és újabb elemeket beilleszteni rendszerünkbe, míg iskolás korára már természetes lesz számára, hogy a meghatározott időben mit kell csinálnia.

A napirendbe való új dolgok beillesztése persze egyáltalán nem egyszerű - a szülők számára. Ugyanis a gyerek könnyedén hozzászokik az új rendhez - például amikor beültetik az etetőszékbe, és onnantól kezdve vacsora alkalmával ott üldögél, amikor már külön "játszóidőt" kap, amikor reggel sietni kell az oviba és nem lehet heverészni az ágyban, stb. -, ám a szülők sokszor úgy érzik, hogy néhány havonta át kell szervezniük az egész  életüket, és ez rengeteg kellemetlenséggel jár. Muszáj azonban megtenni, hiszen nő a gyerek, fejlődik, egyre több dolgot tud megtenni, és egyre több dolgot kell megtennie.

Ha látjuk, hogy gyermekünk új fellődésu fokra ért, a legjobb, ha leülünk, és végiggondoljuk, hogyan lehetne a legjobban megszervezni a következő időkre életünket. Ez a tudatos hozzáállás átsegít a nehézségeken, ráadásul párunkkal is könnyebb lesz egyeztetni, ha pontosan el tudjuk mondani számára, hogy ezentúl hogyan alakul a család napirendje.

A napirend megtervezése azonban nemcsak azért fontos, mert könnyebbé teszi az életünket. Gyermekünk fejlődése és későbbi boldogsága szempontjából meghatározó, mennyire szoktattuk hozzá a rendszerezett élethez. Ugyanis ekkor tanulja meg az idő diferenciálásának képességét. Mit is jelent ez?

Mindenki számára ismerős az az érzés, amikor például elmegyünk nyaralni, és megérkezésünk után egy ideig nem találjuk a helyünket. Vagy amikor megszoktuk, hogy mindig nyüzsög valaki a lakásban, és hirtelen egy hétvégére egyedül maradunk: úgy érezzük, mintha kizökkent volna az idő, nem nagyon találjuk a helyünket. Elveszettnek és zavarodottnak érezzük magunkat ilyenkor egy ideig, hiszen hiányzik az életünket átszövő rend. Vannak azonban olyanok, akik egész életüket ebben a bizonytalanságban élik le - ők azok, akik nem tanulták meg, hogyan osszák be idejüket, hogyan szervezzék meg életüket. Ők azok, akik mindig elkésnek, nem fejezik be a feladataikat, csak úgy bóklásznak... Éppen ezért fontos, hogy minél hamarabb ráérezzen a gyerek az idő diferenciálására, vagyis egységekre való felbontására! Napirend nélkül nem szabad gyermeket nevelünk, hanem az időben eltévelyedő, felelősséget nem vállaló felnőttet.

Legfontosabb napirendi pontok, amiket érdemes sorba tenni:

  • ébredési szertartások ( összebújás, meleg ital, egy ébresztő dalocska, fogmosás, stb.)
  • étkezések
  • alvás
  • meseolvasás
  • levegőzés

Fontosak még a kis házi szertartások, ezek is mind olyanok, amelyek a gyermek kiegyensúlyozottságát szolgálják, hogy jól érezze magát, biztonságban. Ilyenek a közös játékok, a minden napos összebújások, családi együttlétek, mikor leülünk együtt az asztalhoz. Ezek felnőttnek és gyermeknek is egyaránt fontosak, ne feledkezzünk meg a jelentőségükről!

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: alvás, életmód
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache