A kislány a szobájában ül. A babája haját tépkedi miközben dühösen, kisírt szemmel mondja neki: miattad van! Ha nem feküdtél volna az előszobában, és apa nem botlott volna meg benned, akkor most együtt ülhetnénk mindannyian a vacsoránál.
Nincs olyan kapcsolat, ahol ne lennének konfliktusok. De mi a helyzet akkor, ha mindez a gyerek jelenlétében történik? Vajon minden esetben van elég erőnk az önmegtartóztatáshoz, vagy hirtelen felindulásból nem is törődve semmilyen külső tényezővel, talán önző módon, senkit nem kímélve kiadjuk magunkból a dühöt? Mikor cselekszünk helyesen? Amikor az adott helyzetre azonnal reagálunk, vagy ha minden erőnket összeszedve befogjuk a szánkat? És vajon ez a felgyűlt feszültség mikor fog utat törni magának?
Számtalan jó tanáccsal látnak el minket különböző fórumokon a szakemberek, azzal kapcsolatosan, hogy mikor cselekszünk helyesen, és mit kell tennünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Valóban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyermek egészséges érzelmi fejlődéséhez, szükség van a szülők által nyújtott érzelmi biztonságra is. De vajon a veszekedések egyenértékűek azzal, hogy ez a szülők által nyújtott biztonságérzet szertefoszlik?
A vita elengedhetetlen az emberi kapcsolatokban, hiszen nincs két ugyanúgy gondolkodó ember, nincs két ugyanolyan vélemény. Adott egy élethelyzet, egy szülők közötti nézeteltérés, ami hangos vitába torkollik és elkerülhetetlen, hogy ne a gyermek előtt történjen. Néha a felnőtt világ igen önző módon, a legkisebb önmegtartóztatás nélkül képes a botrányos viselkedésre. Elképzelhető, hogy ilyen helyzetekben csak a tehetetlenségünk, a kétségbeesésünk miatt emeljük fel a hangunk.
A kérdés még mindig az, hogy a szobájában babázó gyermek, miképp éli át a hallottakat? Talán bizonytalanságot, félelmet szül benne. Vajon joga van tudni, mi folyik otthon? A gyerekeknek hihetetlen érzékük van a felnőtt világ minden rezzenéséből észrevenni azt, ha a szüleikkel nincs rendben valami. Nem kell ehhez hangos szóváltás sem.
Ezek a dolgok elkerülhetetlenek, nincs olyan család, ahol a gyerek vagy gyerekek ne éltek volna át párbajozó anya-apa párost.
Mindenek előtt a gyermek biztonságérzetének a helyreállítása a legfontosabb. Nem szabad bizonytalanságban hagyni őket! A veszekedések nem zárják ki a szülők között lévő szeretetet, erős kapcsot. Talán egy-egy ilyen párbaj, szócsata után, ha lecsitultak a kedélyek, a kapcsolat még intenzívebb kötődést vált ki mindkét félből. De ezt vajon a gyermek is tudja?
 |
A leggyakrabban felmerülő kérdés mégsem az, hogy hogyan kerüljük el az ilyen helyzeteket, hanem, hogyan kommunikáljuk a gyereknek. Bármilyen probléma adódik, ha beszélünk róla, már félúton járunk a megoldásához. Természetesen nem lehet egy gyermekben félelmet kelteni, a nyakába zúdítanunk a munkahelyen okozott sérelmeinket, az anyagi problémáinkat és végképp nem a párkapcsolatban lezajló intim dolgokat. De vajon ha azon a szinten, a koruknak megfelelő szinten elmondjuk nekik, hogy a felnőtt világban is vannak nézeteltérések és az a néni vagy bácsi, akinél anya, apa dolgozik éppen rosszkedvűen kelt fel és morgott, mint a medve egész nap, éppen ezért nekünk is rosszabb kedvünk van az átlagnál? Talán megértenék. A gyerekek nem buták, sőt. Sokkal többet tudnak mindenről, mint azt gondolnánk. Ez a fajta kommunikáció segít megőrizni a gyermek biztonságérzetét, segít megfigyelni a kapcsolatok alakulását és megtanulják, hogy mindenkinek törekedni kell a probléma megoldására.
Minden konfliktus után, ami a gyermek előtt - akár zárt ajtónál - zajlott, érdemes a békülés folyamatát is megosztani vele. Bár néha megesik mindenkivel, hogy a gyermek tanúja lesz a veszekedéseknek, de sosem szabad elmenni mellettük szó nélkül. Ne engedjük meg, hogy magukat okolják a szülők közötti párharc miatt! Mutassuk meg nekik, hogy felül lehet kerekedni a problémákon és visszaáll a szeretetteljes légkör. Talán a kommunikáció gyermekünk felé, az ő nyelvén, segít nekünk is felülkerekedni a problémákon.
Képek forrása: flickr.com
Gaál Mózes
Tomanné Jankó Katalin
Bartos Erika
Tomanné Jankó Katalin
