|
Milyen idős a gyermeked?
2010-10-19
0 komment Modern, globalizálódó világunkban egyre többet találkozhatunk az emberek, kultúrák közti különbségekkel és azok keveredésével. Az egyre fejlettebb kommunikáció, gyorsabb utazás, a lazuló határok hozományaként bolygónk kezd egy nagy világfaluvá válni, ahol már nem számít kuriózumnak, ha valaki a világ másik részén találja meg a boldogulását. Már nemcsak a televízióban találkozhatunk a miénktől távoli kultúrákat képviselő emberekkel, hanem akár a szomszédban is. Ahhoz, hogy úgymond jó szomszédi viszonyban legyünk egymással, meg kell tanulnunk elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Velünk született tulajdonság, hogy észrevesszük a köztünk lévő különbségeket. Már egészen kisgyermekkorban is felfigyelünk rá, ha a néni bottal jár, hogy a másik kisgyermeknek más árnyalatú a bőre, mint a mienk. Ráadásul nemcsak a különbségeket vesszük észre, hanem azt is, hogy a körülöttünk lévők hogyan reagálják le azokat. Természetesen, lazán? Netán kétellyel, fenntartásokkal, ne adj isten negatív, elítélő módon?
Nem nehéz kitalálni, hogy melyik példa milyen irányba tereli a gyermek toleranciáját, azaz elfogadó képességét, nyitottságát. Ha gyermekünk azt látja tőlünk, hogy nem a külső, vallási hovatartozás, veleszületett képességek szerint ítéljük meg embertársainkat, hanem aszerint, hogyan viselkednek másokkal, milyen szerepet vállalnak a közvetlen környezetükben, akkor ők is így fognak mások felé fordulni. A példamutatás mellett fontos beszélgetni arról a gyermekkel az ő szintjén, hogy nem vagyunk egyformák, de a különbözőségünk nem azt jelenti, hogy jobbak vagy rosszabbak vagyunk egymásnál. Ezzel már el is érkeztünk az előítéletek kérdéséhez. Számtalan kisebb-nagyobb előítélettel találkozunk életünk során. Próbáljuk csak ki! Menjünk be egy csillivilli butikba valamelyik lestrapáltabb öltözetünkben. Hogy fognak ránk nézni az eladók? Garantáltan nem azért lesznek a sarkunkban, mert azt gondolják, hogy meg tudjuk venni a 20 ezer forintos felsőt… Bizony, ilyen példákkal minden áldott nap találkozhatunk. Akár öntudatlanul is alkothatunk hasonlóan rossz képet másokról anélkül, hogy valóban ismernénk őket. Gyermekünk pedig figyel minket, figyeli a környezetét, és magába szívja ezeket az információkat. Ezért fontos, hogy mi is ellenőrizzük a viselkedésünket, illetve egy-egy ilyen helyzetet látva elmondjuk neki az ő nyelvére lefordítva, hogy mi történt(,) és hogy ez nem feltétlenül jó dolog. Ha pedig már le tudjuk vetkőzni a kisebb előítéleteket, akkor azzal is képesek leszünk megbirkózni, hogy a közvetlen környezetünkben is egyre többféle kulturális háttérrel, messzi földről származó gyökerekkel élő ember él, és ujjal mutogatás, lealázás, diszkrimináció helyett képesek leszünk velük együtt létezni, harmonikusan élni, dolgozni, alkotni. Ugye, jobban hangzik, mint az, hogy már ránézésre utáljuk egymást, és felesleges köröket futva időt és energiát ölünk ebbe, amit valami sokkal jobbra is fordíthatnánk? Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
társas kapcsolatok
0db hozzászólás
|














