Milyen idős a gyermeked?
[ 1 éves - 12 éves ]
2010-01-11
0 komment

Recept babának, mamának, na meg a családnak – variációk babra

A bab, legalább is a magyar konyha elkészítési sajátosságait figyelembe véve nem egy könnyű, úgynevezett light-os kategóriába sorolható. Vannak azonban olyan receptek is, melyekkel a gyermekeknek is könnyebben emészthetővé tehetők és talán az egész család kedvenceivé válhatnak. Bár íze kiválóan párosul a füstölt húsok és a fűszer paprika ízével, mi most ezeket mellőzzük és megpróbálunk néhány forradalmian más receptet az olvasók elé tárni.

 

Babpástétom (nem csak) babáknak

Hozzávalók:

40 dkg fehér bab
1 közepes hagyma (vagy póréhagyma)
Fél kávéskanál bazsalikom
Só, ételízesítő, borsikafű

A babot egy éjszakára beáztatjuk, majd másnap puhára főzzük. Ha elkészült szűrjük le (kevés főzőlevet tartsunk meg!) és pépesítsük. A hagymát két evőkanál olíva olajon pároljuk meg, öntsük rá a babot és egy keveset a bab főzővizéből, majd fűszerezzük és kicsit főzzük össze.

Attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnénk, úgy adagoljuk hozzá a vizet. Akár krémlevesként is tálalható, ha hígabbra hagyjuk, de egészen sűrűre főzve, kenyérre kenve is adható, mintegy szendvicskrémként. Variációs lehetőség itt is van. Pirospaprikát, apróra vágott vagy pépesített zöldségeket, fokhagymát is beletehetünk, a család ízlésétől függően. A tejföl fokozza az ízét, így vagy hozzákeverve vagy mellé tálalva is adható.

Paradicsomos paszuly

Hozzávalók:

15 dkg fehér bab
1 kisebb hagyma
1 gerezd fokhagyma
25 dkg friss paradicsom vagy két konzerv hámozott paradicsom
Kevés rozmaring, oregano, só, ételízesítő, bors

A babot egy éjszakán át hideg vízben áztatjuk, majd másnap puhára főzzük. A vöröshagymát és fokhagymát egy evőkanál olajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a babot (ha friss a paradicsom, akkor meghámozzuk) és még negyed órát főzzük. Fűszerezés és sózást követően reszelt sajttal megszórva tálalhatjuk.



Az étel akár turmixolva is elkészíthető, illetve vízzel felöntve és egy kis tejföllel elkeverve levesként is adható, viszont ebben az esetben intenzívebben is lehet fűszerezni és esetleg pirított kenyérkockát is kínálhatunk hozzá.

A bab a puffasztó ételek sorát gyarapítja, viszont a hideg vízben történt éjszakai áztatás jelentősen javít ezen a helyzeten, főleg, ha az áztató hideg vízbe egy mokkáskanál szódabikarbonát is keverünk. Természetesen főzés előtt ezt a vizet le kell önteni és a babokat még egyszer ajánlott átmosni. Másik szabály, hogy ha csak lehet, akkor fedő nélkül főzzük. Sajnos ennek lényegére nem derült fény, de nagyanyáink esküsznek rá! Ezekkel az apró praktikákkal a gyerekeknek is jobb szívvel kínálhatjuk!

Hogy a nagyszülők se maradjanak ki a sorból, azt is eláruljuk, hogy a fehérbabhéjból főzött tea természetes inzulint tartalmaz, mely csökkenti a vércukorszintet, illetve ezen kívül a vérnyomást és vizelethajtó hatása is van.

- Bálint Brigitta -

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: receptek
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache