|
Milyen idős a gyermeked?
Magazinok > Táplálkozás >
2009-10-22
1 komment Sokak asztalán nem tartozik a kedvenc eledelek közé a cékla és talán el sem tudják képzelni, hogy salátán kívül másként is elkészíthető. Mostani kis összeállításunkkal erre szeretnénk rácáfolni, méghozzá úgy, hogy a család legifjabb tagjaival is megpróbáljuk megszerettetni ezt az igen értékes zöldséget. Mivel az emésztést nagymértékben segíti, méregteleníti a májat, így a székrekedésre hajlamos gyerkőcökkel különösen érdemes megkedveltetni!
Céklafőzelék Hozzávalók: 1 nagyobb cékla 1 evőkanál vaj 1 evőkanál liszt 1 tojássárgája 1-1,5 dl tej (vagy tápszer) Őrölt gyömbér, só A megmosott céklát héjastól puhára sütjük, majd meghámozzuk és rövid csíkokra vágjuk vagy leturmixoljuk. A vajból és a lisztből világos rántást készítünk és a céklát hozzáadjuk. Megsózzuk, kevés gyömbérrel ízesítjük és még 1-2 percig forraljuk. A tojássárgáját a tejjel elkeverjük, majd ezt is hozzáadjuk a főzelékhez és összerottyantjuk. A tűzről levéve akár magában, akár hús mellé kínálva lehet fogyasztani. A legkisebbeknek tápszerrel készítsük, illetve a fűszerezéssel is óvatosabban bánjunk.
Céklapüré
Hozzávalók: A céklát héjában megsütjük, majd meghámozzuk és pépesítjük. Egy dl tejet hozzáadva átforrósítjuk és annyi búzacsírát keverünk hozzá, hogy tálalható sűrűségű legyen. Kicsi sóval ízesítjük. Céklalé
Hozzávalók: Akinek van gyümölcs- és zöldségcentrifugája, annak sok gondot nem fog okozni a recept, hiszen az összetevők levére lesz szükségünk. Akinek viszont nem áll a konyhában ilyen modern kütyü a rendelkezésére, az se dobja kukába az írásunk. Az összetevőket nyersen lereszeljük, majd a két tiszta tenyerünk között kifacsarjuk a levét. Ha elkészült, akkor egy szűrőn még átöntjük, hogy az esetlegesen benne maradó apró összetevőket felfogja és máris kész az ivólé. Már hat hónapos kortól adható. Először csak kis mennyiségben, vízzel higítva. Rengeteg vitamint tartalmaz és a gyerekek nagyon kedvelik (még azok is, akik egyébként nem szeretik külön-külön az összetevőket). Nagyobb lurkóknak mézzel és fahéjjal tovább ízesíthetjük.
A lereszelt és kifacsart reszeléket se dobjuk ki. Keverjünk hozzá egy kevés fahéjat, egy tojást és cukrot, majd töltsük bele leveles tésztába. Ez utóbbi már szinte minden bevásárlóközpontban fagyasztva kapható, így nem vesz el időt az elkészítése. Ha rögtön nem is tudjuk felhasználni, a reszeléket nyugodtan betehetjük a fagyasztóba egy későbbi időpontra. Ha kevésnek találjuk, akkor reszelt almával dúsíthatjuk. A céklának igen erős színanyaga van, így ne ijedjen meg az anyuka, ha a pelusban a megszokottól eltérő színeket tapasztal egy-egy céklavacsora után, ez teljesen normális jelenség. Megkönnyíti a dolgok haladását a pocakban, így amelyik gyerkőcnek nehezebben megy a produktum termelés, annak az anyukája most biztos meg fog lepődni! Hajrá kispajtások, cékla evésre felkészülni! Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
táplálkozás
1db hozzászólás
|

















