Milyen idős a gyermeked?
[ 1 éves - 12 éves ]
2010-03-29
1 komment

Recept babának, mamának, na meg a családnak – variációk húsvéti menüre

Valószínűleg több anyuka is azt a nézetet vallja, hogy a kisgyermeknek nem feltétlenül kell ennie a hagyományos, nehéz és zsíros húsvéti menüből, főleg nem a csípős tormából, viszont mégis szeretné belecsempészni az ünnep ízét a tányérjába.

 

Természetesen, mint mindig, most is olyan recepteket próbáltunk összeválogatni, melyek nemcsak a gyermekünk tányérjára helyezhetők, ízletesek és nem járnak túl sok plusz tennivalóval. Akad úgy is épp elég dolga az anyukának!

Húsvéti tojás virág

Hozzávalók:

3 tojás
1 kisebb kígyóuborka
1 dl tejföl
20 dkg csirkemell sonka
10 dkg trappista sajt (füstölttel finomabb)
kevés póréhagyma
ételízesítő, bors

A tojásokat megfőzzük. A póréhagymát apróra vágjuk, kevés olívaolajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott sonkát, 1 db apró kockára vágott főtt tojást és hozzákeverjük a tejfölt. Pár perc párolás után hozzáadjuk a reszelt sajtot, ha szükséges, akkor egy kicsit utána fűszerezünk.

A sonkás raguból keveset a tányérra halmozunk, ez lesz a virág közepe. A ragut körberakjuk a másik két főtt tojásból szelt karikákkal, ezek lesznek a virág szirmai. Az uborkából vágott hosszú, vékony csík alkotja majd a virág szárát, illetve két uborkakarika a leveleket.


Tepsis nyuszi csalogató

Hozzávalók:

fél kg sárgarépa
30 dkg sonka darálva (füstölt sonkából vagy füstölt tarjából finomabb)
1 szál póréhagyma
2 dl tejföl
2 tojás
ételízesítő, bors

A hagymát apróra vágjuk és olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a darált sonkát, illetve a karikára vágott répát, és kevés víz hozzáadásával addig pároljuk, míg a répa teljesen meg nem puhul. Ezt a folyamatot némileg gyorsíthatjuk, ha a répát lereszeljük.

Ha a ragu elkészült, hozzáadjuk a tejfölt és a két nyers tojást elkeverjük benne, majd vajjal kikent és zsemlemorzsával megszórt tűzálló tálba öntjük. Addig sütjük, amíg megszilárdul és szeletelhetővé válik. A tetejét megszórhatjuk reszelt füstölt sajttal.

Amelyik anyukának belefér az idejébe, tojásformát is vághat a nyuszi csalogató finomságból a tányérra, amit különböző zöldségekkel, tejföllel díszíthet.

-BB-

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: receptek, ünnepek
Hozzászólások
1db hozzászólás
cache