|
Milyen idős a gyermeked?
Magazinok > Táplálkozás >
2010-01-17
1 komment Bármilyen meglepő is, de a lenmagból is készülhet étel és nem csak joghurtba keverve lehet fogyasztani. Azoknál a gyermekeknél, akiknél nehézséget jelent a rostok szervezetbe vitele és székrekedéssel küszködnek, különösen fontos, hogy elősegítsük a bélmozgást és távozásra bírjuk a felszaporodott anyagokat. Természetesen a lenmag fogyasztása során rendkívül fontos a sok-sok folyadék bevitele, tehát azoknál a gyermekeknél vezessük be az étrendbe, akiknél ez biztosítva van és hajlandóak sok teát, vizet, gyümölcslevet inni.
Lenmagpiskóta Hozzávalók:
4 evőkanál darált lenmag (lenmagliszt) A lenmagot a 2 dl vízbe egy éjszakára beáztatjuk, majd másnap egy csipet sóval habosra verjük. Ehhez habverőt, mixert használjunk és egyre magasabb fokozatra kapcsoljuk. A habverés közben fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot és a lisztet. Kivajazott, kilisztezett vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk és kb. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 10-15 percig kell sütni. Amikor elkészült, akkor kiborítjuk és egy megnedvesített konyharuhával letakarjuk, majd hagyjuk kihűlni. Ezt követően a felhasználása tetszés szerinti. Lekvárral, mogyorókrémmel vagy pudinggal is tálalhatjuk, de akár somlói galuska alapjaként is elhasználható, vagy csak fahéjas porcukorral megszórva, krém nélkül. A család ízlése diktálja a további alkalmazást, de a lenmag, mint értékes összetevő, mindenképpen hasznos lesz mindegyik családtag számára.
Lenmagos omlett Hozzávalók:
2 tojás A tojásokat felverjük, ízesítjük és hozzákeverjük a lenmagot. Egy-két evőkanál olajat serpenyőben felforrósítunk és beleöntjük a keveréket, de nem keverjük meg. Amikor már láthatóan eléggé megszilárdult, akkor megfordítjuk és a lepény felső részét is megsütjük. Vigyázzunk, hogy oda ne égjen, mert gyorsan elkészül! Ha elkészült, akkor egy lapos tányérra borítjuk és a tetejét megszórjuk reszelt sajttal. Aki még ízletesebb csemegét szeretne, az a reszelt sajtot bele is keverheti, de akár fűszerpaprikával, nagyon apróra vágott zöldségekkel, sonkával is dúsíthatja. Lehet belekeverni petrezselyemzöldet, egyéb zöldfűszereket (majoranna, oregano, kakukkfű), így akár mindig más és más íz is kölcsönözhető az omlettnek. A háztartások többsége nem használja a lenmagot konyhai alapanyagként, pedig minden házipatika kelléktárába érdemes lenne bevezetni. Nem csak a gyerekek emésztésében nyújt segítséget, de például ha 2 dl vízbe egy evőkanál egész lenmagot beáztatunk egy éjszakára, majd leszűrve a levet megisszuk, akkor a bél és gyomor nyálkahártyáján bevonatot képezve, a bélfalat síkossá téve segíti az ürítést. - Bálint Brigitta - Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
receptek
1db hozzászólás
|












