Sírok, mert szeretlek! – Az érzelmek kifejezése

Előfordulhat, hogy a gyerek kezdi az együttérzés jeleit mutatni, ha látja, hogy valaki szomorú, vagy dühös, talán megpróbálja megvigasztalni is az illetőt. Egyre fejlettebb azon képessége, hogy megértse az érzéseket szavakból, hanghordozásból, vagy akár testbeszédből. Empátiát érezhetnek olyan személyek iránt is, akik nincsenek jelen, vagy nem is ismerik, például egy távoli rokon, vagy egy könyv főhőse – és mivel a verbális készségei rendkívül fejlettek, ki is tudja nyilvánítani ezen érzéseit. Például kíváncsi, hogy ki ülhet a szirénázó mentőautóban, s ha kitalálunk egy történetet, hogy egy kisfiú eltörte a lábát, és őt viszik be a kórházba éppen, akkor nagyon fogja sajnálni ezt a képzeletbeli kisfiút.

Valójában a legtöbb gyerek tud beszélni az érzéseiről, és meg is tudja nevezni őket. Emiatt valószínűleg tudják azonosítani mások szomorúságát, vagy dühét, hiszen ők is érezték már ezeket. Az olyan érzelmek, mint a szégyenkezés, már jóval komplexebbek. Hogy megerősítsük a gyerek érzelmi intelligenciáját, segítsünk neki szavakba foglalni, mit érez éppen: „Tudom, hogy zavarba ejtett, hogy elestél azok előtt a gyerekek előtt.”

Kupon Mánia akció!

SOXO sapka-sál garnitúra 60% kedvezménnyel, mindössze 1.920 Ft-ért!

- 60% 4800 Ft helyett 1920 Ft

Országos

Már csak 108 kupon van

Azt szeretnénk, hogy a gyerek bizalommal forduljon hozzánk, és nyugodtan megossza velünk az érzéseit, gondolatait. Ebben segít, ha nyíltak és őszinték vagyunk a saját érzelmeinket illetőleg: „Nagyon szomorú vagyok, amiért a nagyi meghalt” vagy „Igen, haragszom apura, de attól még továbbra is szeretem.”

Mutassunk jó példát, modellezzük az empatikus viselkedést. Vigyük magunkkal, ha egy kis süteménnyel vagy gyümölccsel meglátogatjuk egy beteg rokont. Öleljük meg naponta többször. A dicséretek itt is hasznosak: „Nagyon rendes volt tőled, hogy aggódtál a húgodért, amikor sírt. Boldoggá tetted, mikor odaadtad neki a takaród.”

Természetes jelenség, hogy a gyermekek minden látható ok nélkül szomorúak időnként. Rájuk törnek az érzések, sírva fakadnak, és nem igazán tudják ennek okát megmagyarázni, például azt mondják „Csak azért sírok, mert annyira szeretlek, mami!”.

Mindig vegyük komolyan ezeket a „szomorúság-rohamokat”, de ne tulajdonítsunk túlzott jelentőséget nekik, simogassuk meg, öleljük át, és tereljük el a figyelmét. Meglátjuk, pár perc múlva nyoma sem marad a könnyeknek.

Nézzünk szét a szociális környezetünkben: Nagy, és szerteágazó? A gyermekünk a közepe? Ahogy egyre barátkozósabbá válik, és elkezd oviba, majd később iskolába járni, szülinapi meghívások végeláthatatlan tömege vár majd rá. Ami automatikusan azt jelenti, hogy több időt töltünk majd a barátainak a szüleivel társalogva, és íme, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a legjobb barátainkat csak azért ismerjük, mert a gyerekünk rámosolygott az ő gyerekükre az ebédlőasztalnál. Különös, de vidám jelenség, mikor elsősorban úgy ismernek bennünket, hogy Kati apukája, vagy Sanyi anyukája.

Képek forrása: flickr.com