E-mail:

Jelszó:

e-mail cím mentése
 
Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 18 éves ]
2010-05-23
6 komment

Spórolj!

Eszünk ágában sincs számlavezetési és hitelcsökkentő tanácsokat adni. Viszont szolgálhatunk néhány egyszerűen kivitelezhető tippel, hogyan nyomjuk lejjebb mindennapi kiadásainkat anélkül, hogy csökkentenénk az életszínvonalunkat.

 

Vásárolj előre!

A gyerekek úgy nőnek, mint a gomba. Ezért aztán egy-egy kiárusításon nyugodtan vehetünk nekik a jelenlegi méretüknél 1-2 számmal nagyobb ruhákat is. Hamar bele fognak nőni, mi pedig nem fogunk azon bosszankodni, hogy két hónapja ugyanaz a póló 1000 forinttal olcsóbb volt a leárazáson.

Cserebere

Fogjatok össze a környezetedben lévő szülőkkel, és időnként cserélgessétek a ruháitokat. Elcserélhetitek a saját megunt, kifogyott, kihízott darabjaitokat is, valamint a gyermekeitek által már kinőtt rucik is új gazdára találhatnak.

Turi

Manapság már nem ciki turiból öltözni. Több helyen gyermekruhák forgalmazásával is foglalkoznak. Ráadásul a minőségük is jó, neked csak alaposan ki kell otthon mosni a „zsákmányt”.

Állj ellen a kísértésnek

Megtetszik valami és már benne is van a kosaradban? A jövő hónapban írd össze, mennyit költesz el így. Lehet, olyan hatással lesz rád a végösszeg, hogy ezután mindig bevásárló listával indulsz majd neki a boltoknak?

Szokj le a márkákról

Rengeteg olyan termék van – ruhák, tisztítószerek, ételek, kozmetikumok – melyeken csak a márkanevet kell megfizetnünk. Ám egy kis körültekintéssel, némi próbálgatással hamar találhatunk jóval olcsóbb, ám ugyanolyan minőségű termékeket is a boltok polcain.

Vigyél magaddal innivalót

Például előre elkészített teát. Így ugyanis nem fogod megvenni a méregdrága, félliteres palackokba csomagolt üdítőket. Megfigyelted már, hogy a félliteres és a másfél literes kiszerelés ára között gyakran alig van különbség? Eláruljuk, ez nem véletlen, a gyártók tisztában vannak vele, hogy ha ránk tör a szomjúság, akkor nem fogjuk a másfeles palackot cipelni, a féllitereset vágjuk bele a kosarunkba.


Csökkentsd a telefon, internet, kábel számláidat

Oké, ma már ezek nélkül elképzelhetetlen az élet. Viszont miért fizetnél mindegyikért külön-külön egy-egy csillagászati összeget, mikor a szolgáltatók már kombinált lehetőségekkel várnak, ráadásul alacsonyabb árakon?

Fényt kevesebbért

Felejtsd el a hagyományos villanykörtéket, használj energiatakarékos fényforrásokat. Míg régebben azért jócskán lehetett kifogásolni az energiatakarékos izzók fényének minőségét, ma már szinte pillanatok alatt bemelegszenek, és kellemes fénnyel árasztanak el mindent, ráadásul az élettartamuk is hosszabb, és sokat ugyanúgy lehet kapcsolgatni, mint a hagyományos égőket.

Kapcsold ki a számítógépet

Meg a tévét is, ne csak stand by üzemmódban legyen, és tegyél így minden elektromos készülékkel, amivel csak lehet. Ezen felül ne menjen feleslegesen egyik se, ki lehet kapcsolni a televíziót, a CD-lejátszót, ha senki se nézi, illetve hallgatja őket. Ja, a villanyt is kapcsold le magad után! Egy hónap múlva pedig nézd meg, mennyivel kevesebbet fogyasztottál!

Moss okosan!

Bizony, bizony jó sok energiát megeszik a mosógép, mire felmelegíti a vizet! Pedig ma már számos olyan mosópor létezik, melyek alacsonyabb hőfokon is ugyanolyan tisztára mossák a ruhát. Igaz, ezeknek a termékeknek az ára első pillantásra egy kicsit drágábbnak tűnhet, mint a hagyományos mosóporoké, de ha figyelembe vesszük a megspórolt energiát, valamint azt, hogy koncentrátumok, akkor a végén csak feléjük billen a mérleg nyelve. ...és ha már a vizesblokknál tartunk: amíg a fogad sikálod , vagy zuhanyzás közben beszappanozod magad, zárd el a vizet.Kemény köbmétereket, és több ezer forintot takaríthatsz meg így éves szinten. Nem hiszed? Próbáld ki!

Képek forrása: flickr.com

Hozzászólások
6db hozzászólás
cache