Milyen idős a gyermeked?
[ 1 hetes - 2 éves ]
2009-11-03
2 komment

Szép, duci, vagy túltáplált csecsemő?

Minden anyuka imádja a hurkás kis babacombocskákat. Egy csecsemő legyen kövér - így tartjuk -, hiszen ez jelzi, hogy szépen gyarapodik, egészséges. Ám már egészen kis babáknál létezik "elhízás", amely nemhogy az egészség, éppen ellenkezőleg, a betegség jele!

 

A túl sok táplálék felvétele, elsősorban a mesterségesen táplált gyermekek között fordul elő, szopás esetén nem, vagy csak kivételesen. Az egészséges csecsemő a szükségletének megfelelően szopik: sem többet, sem kevesebbet, mint amennyi tápanyagszükségletének a fedezésére elegendő, még akkor sem, ha a kelleténél többször teszik mellre. A túlszopásnak, illetve a rendszertelen szoptatásnak régebben igen komoly jelentőséget tulajdonítottak, és úgy vélték, hogy ilyen módon a túltáplálás, illetve ennek következtében komolyabb táplálkozási zavar, hasmenés léphet fel. Ez azonban rendkívül ritkán fordul elő.

Mesterséges táplálás esetén egészen más  a helyzet. Itt már sokkal kevésbé érvényesül az étvágy szabályozó hatása, a csecsemő sokkal nehezebben tud tiltakozni a felesleges többlet ellen, tehát előfordulhat, hogy tartósan többet fogyaszt, mint amennyire szüksége van. Hiszen míg szopás közben meg kell "küzdenie" az ételért, a cumisüvegből csak folyik a szájába az ízletes étel - miért is állna ennek ellent? Ennek következménye azonban az lehet, hogy felesleges tápanyagokat, főképpen zsírt és vizet raktároz el a szervezetében. Elhízik, vagy nem tud megbirkózni a többlettel, és ezért megbetegszik, hasmenése lesz.


Az elhízás egyik formája az úgynevezett hydrolabilis alkatú elhízás. A víz megkötésére nagyon hajlamos csecsemőkön akkor látható ez, ha táplálékukban túl sok a víz megkötését elősegítő anyag, elsősorban a lisztféle, (tejbedara, túllisztezett rántás, tejbe aprított kenyér, kifli, zsemle, stb.) Ezek a nagy, néha ijesztően elhízott csecsemők csak a hozzá nem értő előtt tűnnek „szép” kövérnek. A szakember tudja, hogy a többnyire vérszegény, rossz izomtónusú csecsemő súlytöbblete felesleges, ellenálló képessége pedig igen rossz.

Ha gyermekünkön az elhízás jeleit tapasztaljuk - vagy akár csak gyankszunk -, forduljunk szakemberhez. Az orvosok, védőnők el tudják dönteni, hogy be kell-e avatkozni. A kezelés egyszerű: a táplálási hiba rendezéséből áll. Ám nem elegendő a mennyiséget csökkenteni, hanem a táplálék összetételét is helyesbíteni kell, a kor által megkívánt szükségletnek megfelelően. Ezt azonban csak egy szakember tudja előírni, vagyis ne kísérletezzünk mi magunk különféle diétákkal.

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: táplálkozás
Hozzászólások
2db hozzászólás
Megkezdődött a farsangi időszak. Ti ki szoktátok venni a részeteket a mulatságból?
Igen, az egész család.
Inkább csak a gyerekek.
Nem igazán.
Book.hu könyvajánló
Bálint Ágnes
Arany László, Benedek Elek, Illyés Gyula
cache