|
Milyen idős a gyermeked?
2010-08-02
0 komment Végy egy forró délutánt, néhány vakációzó gyereket, hozzá némi festéket, és megvan minden alapanyag egy vidám programhoz!
ELKÉSZÍTÉSE Helyszínnek válasszunk egy sarkot a kertben vagy a fürdőszobában. Készítsük oda az ujjfestéket (bőrbarát festék, valóban ujjal való festéshez ajánlják), néhány papírlapot (ebből lehet, hogy fejenként tíz is elfogy), széles ecsetet (amit bútorok festéséhez szokás használni), újságpapírt (hogy ne kenjük össze a padlót). Nem árt egy nagy lavór tiszta víz és néhány tiszta rongy sem.
Fessük be egymás talpát a festékkel, nem kell túl vastagon, inkább arra figyeljünk, hogy egyenletes legyen. Lehet játszani egy vagy több színnel is. Tegyük a papírt a földre, majd finoman lépjünk rá. Nagyon óvatosan húzzuk le a lapot a talpunkról, mert könnyen elcsúszhat rajta. Tegyük ki száradni a nyomatot. Ha sok festéket kentünk a talpunkra, több nyomat is kijön belőle: az első erős színű lesz, a második halványabb, és így tovább. Nagyon sok variációs lehetőségünk van: egy lapra több nyomat is kerülhet egy vagy több színnel, befesthetjük a tenyerünket is, nagy papírra készíthetünk „csoportképet” úgy, hogy mindenki rányomja a kezét-lábát.
Ha megmosakodtunk, és a nyomatok is megszáradtak, tovább lehet festeni vagy rajzolni a képeket. Bármivé alakíthatjuk, használjuk a fantáziánkat! TIPP Ideális program táborozáskor, születésnapi partin kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Jó mulatást! - Augusztin Márta -
Cimkék:
szabadidő
0db hozzászólás
|

















