|
Milyen idős a gyermeked?
2010-01-04
4 komment Az én drága anyukámat a mai napig kirázza a hideg, ha az első házi kedvencemre gondol. Egy aranyhörcsög volt, a nagybátyám egyik nap csak úgy beállított vele.
Édesanyám pedig irtózik mindentől, ami apró, szőrös és rágcsál. Mondanom se kell, hamar el lett paterolva a háztól a szegény kis jószág. Végül a halakban egyeztünk ki. Több okból is: nem hasonlítanak az egérre, nem zörgetik éjjel a forgácsot, könnyen tisztán tarthatók, keveset kell velük foglalkozni. Most, több mint 20 évvel később is lelkes akvarista vagyok. Persze volt nekem időközben macskám, kutyám, nyulam, szüleim javára legyen mondva, hagytak kibontakozni. Tudták – vagy inkább megérezték – sokat tanulhatok kopoltyús, nyávogó, vagy éppen ugató barátaimtól. Mit is? Mindenekelőtt: felelősségérzetet. A nyuszit minden nap meg kell etetni, friss vizet kell neki adni, cserélni kell alatta az almot… A kutyussal már játszani is kell, na meg idomítani, foglalkozni kell vele. Az életben pedig számtalan helyen szükségünk van a felelősségre: a családunkban, a baráti- és partnerkapcsolatunkban, a tanulásban, a munkában, hogy csak a főbb területeket említsem.
Emellett kis kedvenceinktől azt is megtanulhatjuk, hogy nem kommunikálunk egyformán. A teknős behúzza a fejét és lábát, amikor fél, a kutya felhúzza az orrát és hátracsapja a fülét, ha nem tetszik neki valami, a macska dorombol örömében, hogy simogatjuk. Hogyan vetíthető ez le emberi kapcsolatinkra? Nos, lehet, hogy Pistike nem pont úgy fejezi ki az érzéseit, mint a mi Évikénk. De a kislányunk kiváló kommunikátor lesz, és hamar megtanulja Pistike egyedi kommunikációs rendszerét, ami a szavak mögött rejlik. Aztán ott van még a hűség. Jó, nem a kalickából első alkalommal kiszökő papagájok hűségéről beszélünk. Ám a kutyusokéval már semmi se vetekedhet, mai ripsz-ropsz odébbállok világunkban pedig igen nagy érték a hűség, lojalitás. Ami pedig nem másból fakad, mint a szeretet adás képességéből. Manapság már a szeretet elfogadásával is gondok vannak, nemhogy az adásával. Mennyivel nyíltabb, egészségesebb személyiség lesz az, aki képes szeretetet adni és kapni is! Végül, de nem utolsó sorban pedig megtanuljuk kis házi kedvenceinktől, hogy az elmúlás az élet velejárója. Szomorú dolog eltemetni kedvenc hörcsögünket, kutyánkat, kanárinkat, de előbb-utóbb meg kell tapasztalnunk annak az érzését is, hogy milyen, amikor egy szeretett lény távozik az életünkből, hogyan tudjuk feldolgozni az űrt.
A sort még tovább lehetne folytatni, de száz szónak is egy a vége: mi is és gyermekünk is sokat profitálhatunk egy kis házi kedvencből. Persze csak akkor, ha sikerül kiválasztani a megfelelőt, gondozzuk, ápoljuk és mind a kis állatka, mind pedig a saját épségünket szem előtt tartjuk. Az elkövetkezőkben ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, általános tudnivalókkal, kisebb és nagyobb, hétköznapibb és egzotikusabb, négylábú, kétlábú, láb nélküli házi kedvencek bemutatásával, kezdő és haladó szinten lévő állattartóknak egyaránt.
- B. Anita - Képek forrása: flickr.com
4db hozzászólás
|













