Milyen idős a gyermeked?
[ 18 éves ]
2010-05-13
0 komment

Tanulási módszerek

Többféle tanulási módszer is létezik, melyek közül egyikre sem lehet azt mondani, hogy az a leghatékonyabb és legjobb, hiszen egyénenként eltérő lehet, kinek melyik válik be.

 

Ezért ha még nincsen kiforrott technikánk, vagy csak szeretnénk kipróbálni egy újat, célszerű az alábbiak valamelyikével tenni egy próbát.

Jegyzetelős módszer

Jó technika lehet, ha a tanulás során jegyzetet vagy vázlatot készítünk. Azzal, hogy leírunk valamit, félig már meg is jegyeztük. Ezért nagyon fontos például, hogy az órákon ne csak odafigyeljünk arra, ami elhangzik, hanem mindenképpen legyen róla a füzetünkben némi feljegyzés.

Piramis módszer

Ennek alkalmazása során először végigolvassuk az egész tananyagot, miközben kiemeljük a kulcsszavakat, lényegesebb fogalmakat, összefüggéseket. Ezeket lehetőség szerint szóról szóra kellene tudni, mert ezekkel a lényeget már el is sajátítottuk. Ez az első szint.

A második szinten jönnek az olyan fontos részek, amelyek kellenek a tananyag megértéséhez, az összefüggések láttatásához. A harmadik szinten azok a kevésbé fontos vagy kiegészítő részek vannak, melyek többletinformációt ugyan nyújtanak, de a lényeg elsajátításához kevésbé járulnak hozzá.

Hangos tanulás

Nagyon hatékony, bár kissé időigényesebb, ha a megtanult leckét hangosan többször visszamondjuk. Ez a módszer sokat segít, hogy szóbeli feleleteink sikerüljenek.

- Bea -

Képek forrása: flickr.com

Tanulástervezés»

Cimkék: iskola
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache