|
Milyen idős a gyermeked?
2009-07-09
0 komment A gyerekünk valószínűleg imád suttogni (és kiabálni is), ez egy remek módja, hogy gyakorolja a hangja irányítását. Emellett a négyévesek imádják a titkokat – szeretnek olyan információk birtokában lenni, amit mások nem tudnak. Örülnek egyre nagyobb függetlenségüknek, a titkok pedig csak erősítik ezt az érzetet bennük. Ők döntik el, másoknak mennyit mondanak el. (Legyünk résen, ez előjele annak, hogy hamarosan több magánéletet követel majd.) Azt is észrevették, hogy a szavak, amiket kiejtenek, hatással vannak másokra, feldühítik, megbántják, vagy felvidítják őket.
A kapcsolatok az új barátaival továbbra is eléggé feltérképezetlen területnek számítanak. Próbál elfogadottá válni, igyekszik kitalálni, hogyan tudna beilleszkedni. Viszont ha túlságosan titkolózó, az visszaüthet, és könnyen előfordulhat, hogy egyedül marad. Magyarázzuk meg neki, hogy bizonyos titkokat nem őrizhet meg, például el kell mondania, ha valaki valami rosszat csinál. De vigyázat, egy óvodás számára elég nehéz feladat észrevenni a különbséget jó és rossz titkok között. Győződjünk tehát meg arról, hogy a gyerek tudja, bármilyen titokkal fordulhat hozzánk, nem leszünk mérgesek rá, ha kiöntötte a főzeléket – és akkor sem, ha elmondja, mit kapunk majd a születésnapunkra.
Arra is hívjuk fel a figyelmét, hogy ha egy másik felnőtt kéri arra, hogy tartson titokban valamit, azt okvetlenül mondja el nekünk (nem a megbízható családtagokra gondolunk). Sajnálatos módon, bármennyire is utálunk erre gondolni, a gyerekmolesztálók léteznek, és gyakran az ismerősi körükből választják ki a célpontjukat. Az már eleve gyanús, ha egy idegen felnőtt arra kér egy gyereket, hogy ne beszéljen valamiről. Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
társas kapcsolatok
0db hozzászólás
|














