E-mail:

Jelszó:

e-mail cím mentése
 
Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
Milyen idős a gyermeked?
[ 3 3/4 éves - 4 3/4 éves ]
2009-07-09
0 komment

Többet árthat, mint használ – Itt a tanulás ideje?

Órák, tanfolyamok tömegéből válogathatunk a három éves gyerek számára, de legyünk óvatosak, mielőtt beiratkoznánk bárhova is. Könnyen előfordulhat, hogy túl sok elfoglaltság szakad a gyerek nyakába, amire még nincs felkészülve. Azok a gyerekek, akiknek minden másodperce gondosan meg van tervezve előre, nem tanulják meg, hogyan szórakoztassák magukat, nem fejlődik rendesen a képzelőerejük, a kreativitásuk, és az önállóság terén is lemaradhatnak. Bármennyire is ügyes, vagy okos a gyerek, a pihenés ugyanolyan létszükséglet számára, mint az aktivitás.

Hogy mi minősül túlzásnak? A gyerekszakértők szerint a heti egy tanóra bőven elég a három-négy éves gyerek számára.

 

Figyeljünk rá, ha közben nyűgös, türelmetlen, sír, vagy menni szeretne. A váratlan hisztirohamok, a zaklatott éjjelek, és a nyűgös, morcos reggelek is azt jelezhetik, hogy az elfoglaltság nem igazán tetszik neki, vagy éppen túlzsúfolt a napja.

A témával foglalkozó szakértők egyetértenek abban is, hogy egy három esztendős gyerek nem marad le semmiről. Nincs semmiféle tanfolyam, amit ne sajátíthatna el később, de még időben. Tehát ha úgy érezzük, hogy a gyerek nem igazán vágyik még a focicsapatba, nyugodtan várjunk még egy évet, és kérdezzünk rá akkor.

Csak akkor vigyük el különböző órákra, foglalkozásokra, ha azt tapasztaljuk, hogy imádja az ott töltött idő minden percét. Ez esetben játéknak fogja fel a „tanfolyamot”, és nem fog rá nyomasztó teherként nehezedni.

Képek forrása: flickr.com

Hozzászólások
0db hozzászólás
cache