|
Milyen idős a gyermeked?
2010-02-13
4 komment Az egész napi rohanás és munka után, gyakran már csak arra van ideje az anyukának, apukának, hogy hulla fáradtan az ágyba omoljanak, arra meg nem is vágynak, hogy egymás karjában keressék a gyönyört. Sok esetben már az is felüdülés, ha a gyermek fél órával korábban kerül ágyba, vagy egy-egy nap a nagymama vállalja át a bölcsibe, oviba rohanást a gyerekkel.
Sok szülő érez lelkiismeret furdalást, ha saját igényeit és vágyait szem előtt tartva másra bízza a csemetéjét. Nem kell! Ahhoz, hogy feltöltődj és energiád legyen a mindennapi hajtásra és mókuskerék tekerésre, arra is szükséged van, hogy törődj magaddal. A Valentin nap jó alkalom erre.
A gyerkőcnek találj egy jó bébiszittert, vagy jó előre szervezd be a nagyszülőket és add át magad a romantikának! Ha senki sincs, aki bevállalná ezt a szerepet, akkor vond be a készülődésbe (legalább jól elfárad), majd fektesd korán ágyba (lehetőleg úgy, hogy el is aludjon)!
Jó feladat lehet például a kis trónörökös bevonására az esti vacsiban való segédkezés, még élvezni is fogja, hogy kicsit más fogásokból áll majd a menü (hiszen a Valentin naphoz szerelmes étkek dukálnak)! Ha ezzel megvagytok dekoráljatok közösen! Na, nem feltételezzük, hogy az egész házat - csak ezért az egy napért - rózsaszínbe, pirosba és szivecskésbe öltözteted, viszont néhány egyszerű trükkel romantikát varázsolhatsz magatok köré! Ha semmi más nem jut eszedbe, akkor rakj ki a padlóra egy mécsesekből álló szivet! A kis poronty biztos örömmel segít (sőt lehet, hogy egyedül meg is csinálja)!
- Bálint Brigitta - Képek forrása: flickr.com
4db hozzászólás
|

















