|
Milyen idős a gyermeked?
2009-07-15
0 komment Hat éves korban kapják meg a gyerekek az ismétlődő DPT és OPV oltásokat. A DPT oltás már megkapták először három hónapos korban, ami véd a szamárköhögés, merevgörcs és a torokgyík ellen. Majd ismétlő oltást kaptak ebből a koktélból három éves korban és az utolsó oltást hatéves korban kapják. Ekkora a szervezet kialakítja azt a védekezési rendszerét, hogy ezeket a veszélyes és kicsi korban halálos betegségeket ne kapják el.
Az OPV oltást először négy hónapos korban kapják meg. Majd folyamatosan ismétlik őket az ötödik és tizenötödik hónapban, majd hároméves és hatéves korban. Ezt a védőoltást a járványos gyermekbénulás ellen kapják a kicsik. 2006 óta azonban nem OPV hanem IPV néven kerül forgalomba az oltószer.
Magyarországon az első jelentős gyermekbénulás-járvány 1931-ben fordult elő, de a járványügyi helyzet igazán súlyossá az 1950-es évek közepétől vált. 1954-ben, 1957-ben és 1959-ben egyaránt súlyos járványok alakultak ki. Ebben az időszakban a gyermekeikért aggódó szülők nyaranta félelemben éltek, látván barátaik, ismerőseik vagy akár idegenek gyermekeinek megbetegedését, mely rokkantsággal vagy halállal végződhetett. Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
oltások
0db hozzászólás
|















