Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 18 éves ]
2010-03-16
0 komment

Vidám virágok

Borús időben elég rápillantanunk ezekre a színes virágokra és rögtön jókedvünk kerekedik. Készítsük hát el őket magunknak vagy ajándékként!

 

HOZZÁVALÓK

piros, sárga és narancsszínű dekorgumi vagy karton

ragasztó, olló

zöld hímzőfonal, tű


ELKÉSZÍTÉSE

Kinyomtatjuk, majd kivágjuk a sablonokat. A piros és a sárga dekorgumiból kivágjuk a virágokat, majd a közepüket is. A piros virágok közepét sárgára, a sárgákét pirosra cseréljük. A narancsszínű dekorgumiból kivágunk körgyűrű formájú darabokat (a sablon szerinti méretben). Ezeket ragasztjuk a virágokra először csak az egyik, majd száradás után a másik oldalon is. Így virágaink az ablakban mindkét oldalról egyformán szépen mutatnak majd.

A szárat varrással rögzítjük a virág fejéhez. Egy lyuk elegendő. Ne húzzuk meg erősen a fonalat a csomónál, mert a dekorgumi könnyen átszakadhat.

A virág fejét (a szárral ellentétes oldalon) átlyukasztjuk és damilt vagy fehér cérnát fűzünk bele.

PLUSZ EGY ÖTLET

A maradék dekorgumit vagy papírt (még a legkisebb darabokat is) felhasználhatjuk. Készítsünk kisméretű füzéreket és virágokat tárgyaink dekorálásához. Kivágunk több kis virágot a maradék anyagokból. Felfűzzük őket egy hosszú fonalra úgy, mintha gombot fűznénk fel. Egyenletesen eligazítjuk a virágokat a zsinóron, ezután ragasztjuk fel a közepüket. Vidám kis girlandunkat felfüggeszthetjük vagy díszíthetjük vele asztalunkat is.

- Augusztin Márta -

Cikkhez kapcsolódó fájlok:

Cimkék: szabadidő
Hozzászólások
0db hozzászólás
Megkezdődött a farsangi időszak. Ti ki szoktátok venni a részeteket a mulatságból?
Igen, az egész család.
Inkább csak a gyerekek.
Nem igazán.
Book.hu könyvajánló
cache