|
Milyen idős a gyermeked?
2009-09-30
4 komment Első nap az iskolában. A szülők büszkék, bizony az ő apróságuk elkezdi tanulni a szépet és a jót. A gyerekek kétségbeesettek, mert azt hallották, itt nem lesz játék, és figyelni kell. A pedagógusok pedig már akkor szelektálják és kategorizálják a kicsiket: bátrabbak, félénkebbek, butuskák és verekedősek... Innentől a kategória szerint bánnak a gyerekekkel. Kivel támogatóan, mert tehetséges, kivel lenézően, mert hát… nem a legjobb képességű.
Az alapvető elv az, hogy mindenkivel egyformán kell bánni. Ez érvényes az oktatásban is. Minden gyereket egyformán kell tanítani, mindegyik egyformán megérdemli a törődést és az odafigyelést. De a gyerekek nem egyformák. Nem mind tud lépni egyszerre, és nem egyforma ritmusban tanulnak meg olvasni, írni, számolni. Aki nem tartja a pedagógusok és a szabályok adta ütemet, az lemarad. Lehet, hogy jóképességű, csak kicsit más a tanulási ritmusa. Bence már az óvodában tudott olvasni. Felismerte a nyomtatott betűket, és ezáltal bármilyen nyomtatott szöveget el tudott olvasni. De az írott szöveggel már nem boldogult ilyen könnyen. Az iskolában lassabban alkalmazkodott mások tempójához, nem tanulta meg elég gyorsan az írott betűket. Így lemaradt. A társai már folyékonyan olvastak, amikor Bence még szótagolva mondta ki a szavakat. A szülők nem értették, hisz az ő büszkeségük már olvasott, most meg nem tud? Elfelejtette? Dehogy! Csak egyszerűen más a tanulási tempója. Több időre lett volna szüksége, hogy elsajátítsa az olvasást. De az iskolákban egy dologból van kevés: az időből. Hányszor panaszkodnak a tanárok: nincs idő a lassabban tanulókra, nincs idő olyanokkal foglalkozni, akik más képességűek. Legyen szó hátrányos helyzetű családból származó gyerekről, vagy a kis zsenikről, akiknek más módszerrel kellene tanítani. Józsika hátrányos helyzetű családból származik. A szülők kis keresetűek, alig élnek meg egyik hónapról a másikra. Lefoglalja őket a küzdelem a napi megélhetésért. Józsikára egyszerűen nincs idő. Amíg anya meg apa három műszakban dolgozik, addig Józsika kallódik. Bandákba verődve kószálnak az utcán, az utca törvényeinek megfelelően nevelkedve. Az iskolában persze nem az erősebb uralkodik, így Józsika zavarban van. Nem érti a dolgokat, nem megy neki az olvasás, mert otthon nem gyakorolnak vele. Mindenki őt piszkálja, hogy nyögve olvassa a szavakat. Józsika dühös lesz. Szünetben majd jól megmutatja Ferinek, hogy bizony itt ő az úr. A tanárok pedig elkönyvelik egy rossz, viselkedéshibás, gyenge képességű gyereknek. Pedig lehet, Józsika tanulna. De a környezete más irányba neveli. Lehetőséget sem hagyva neki a választásra. Józsika esete nem egyedi. Egyre több az olyan gyerek, aki alapvető tudás és ismeretcsomag nélkül érkezik az iskolába. Az óvodában egy év ugyan kötelező, hogy az olyan gyerekek, akiket a szüleik elhanyagolnak, beleszokjanak a közösségbe és megtanuljanak alapvető viselkedési szabályokat. De ez sokszor nem elég. Az óvoda megtanít viselkedni, hogy az iskolában már csak a tanulással kelljen foglakozni és ne azzal, hogy hogyan kell fogni a kést és a villát, hogyan kell öltözködni, köszönni... De nagyon sokan vannak azok, akiknek még ez is nehézséget okoz.
A család a gyerek védőbástyája. Ahová, ha kell, visszavonul, és ahonnan az alapok elsajátításához szükséges tudást kapja. Ha ez az alapvető környezet hiányzik – mert a szülők nem foglalkoznak a gyerekkel, vagy nem tudnak foglakozni a gyerekkel –, akkor hátránnyal indul a társaihoz képest. A pedagógusok pedig azzal, hogy kategorizálják a gyerekeket, csak még tovább tágítják a szakadékot. Hisz az ő feladatuk nem az alapvető nevelés. Nem lehetnek tanítók és család egyszerre. Nagy a teher a tanárokon, mert a segítőkészség sokukban ott van, ott lenne – de akkor mi lesz a többi 27 gyerekkel?! Nincs lehetőségük egyéni foglalkozásokra. A gyerekek pedig elkallódnak. Hisz honnan tudná egy hatéves, hogy milyen sokat jelent majd, ha tanul? Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
iskola
4db hozzászólás
|












